I Find It Difficult To Understand The Kind Of Human Being Who Lives, Or Who Is Sure He Can Live, Purely,

~ Emptiness And Silence Around ~

─ Hisham Siddiqi

Nekomonogatari: Kuro (Episode 04)

Tudod, az énünk azért formálható bizonyos mértékig, annak ellenére is, hogy a genetika és a környezet hatása, a múltból jött tapasztalataink kétség kívül meghatároztak minket.

Vegyük például azt, hogy mennyire zokni tud lenni az ember agyilag, ha nem eszik, iszik megfelelően és nem alszik eleget. A mozgás hiányáról nem is beszélve... Mindez elengedhetetlen a test és az agy működéséhez.

Ezek mellé jönnek a megfelelő szokások, értékrendek és egyebek. Ezek nagyon is formálható dolgok. Van, aki azt állítja, hogy az ember sosem változik, és olyan is, aki szerint az ember megváltozik, hiszen minden változik. Nos, az igazság félúton van.

Bizonyos mértékig változhatnak az emberek, de a múlt nem törlődik, így a helyes megoldás az, ha azon változtatunk, amin tudunk és nem őröljük fel magunkat azon, amin nem. Szükség van tudatosságra, hogy felismerjük mindezeket.

Ha rájössz, hogy valami nem okés az életedben, akkor meg kell állj, hogy elemezhesd a jelen helyzeted és megtervezhesd azt, hogy hogyan tovább. Terv alatt pedig azt értem, hogy olyan szokásokat kell kialakíts, amik segítségével eljuthatsz a célodig, úgy, hogy az út élvezhető maradjon.

/ Boldog Új Évet! /

Átmeneti Ember. Azt hiszem ez vagyok Én mások számára. Egy beszélgetőtárs egy átmeneti időszakra. Tanácsadás, meghallgatás, zsebterapeuta, sírásra ölpárna, érzelmi szemetes láda, materiálisan és immateriálisan segítő Sziddhárta . A törődő beszélgető partner, aki ott van ha kell, még akkor is, ha már nem kell úgy igazán...

Egyoldalú vakáció, így a kölcsönösség felesleges. Éles kanyar, visszavonulás, nem kell igazán többé ez a "lelkitárs". Unalmassá vált, és már nem igazán van amúgy se mit meghallgatni, nem kell többé segítséget kérni, kapni. Lehetséges opció a ghostoló vagy a visszatérő unatkozó, esetleg kolduló.

/ S naívnak lévén; ott vagyok ha kell... /

~ Egyre több ember magányos, és úgy néz ki ez már egy vitathatatlan tény.

Sok ember úgy van, hogy szeretnének megértve lenni, szeretnék a szeretetet, a szerelmet, a törődést... KAPNI!

De ha már arról van szó, hogy kölcsönösség, akkor az már túl sok. Önzőség és érdek, empátia hiánya, a túl nagy választék, ki tudja még mi lehet az oka...

Nem tudom, talán nem vagyok való az emberek birodalmába. Még ha jól és tartalmasan is indultak a barátságok, párkapcsolatok, ismerkedések, egy idő után megszakadtak. Vagy az érdeklődés halt el, vagy még rosszabb, ghostolva lettem. Másik opció az egyoldalúság, az érzelmi szemetes, sírópárna, zseb-pszichológus szerep. S habár a ghostolás is váratlan olyan esetben, ha fontos személyekről van szó, az árulás, hátbaszúrás, és a megcsalás is kurvára kellemetlen tud lenni.

/ "Talán egyszerre vagyok túl sok és túl kevés" /

a posztot a magányos emberek, a szellemek, a szelektíven válaszoló emberek és a kellemetlen emlékek ihlették

U.i: nem mellesleg a kommunikációs képességek is sorvadnak, mint a nyári napon, kocsiban felejtett banán* 😭

*a kép illusztráció - nem ússzátok meg kép nelkül

~ Ahogy növök fel, egyre inkább döbbenek rá, hogy a felnőttek túlnyomó része sem igazán érett felnőtt. A felelősség vállalásától a mindennapi élet menedzseléséig, szopás amit csinálnak. Ez nem biológiai kor függvénye. Egy úriember azt mondta, némely felnőtt megreked a 12 évesek szintjén - nos, én úgy gondolom némely érett 12 éves még sértésnek is vehetné ezt az összehasonlítást...

/ - "...Azért telefonálok, mert ide lettem beosztva, és érdeklődnék, hogy..."

- "Hát én azzal meg mit kezdjek?"

Ó, bazdmeg, hát te vagy a főnök... 😭 /

~ Te belemennél, ha csak rövid ideig tart?

Ha azt nézzük semmi sem tart örökké, és hülyeség lenne arra várni, hogy "majd ha eljön a megfelelő idő" hiszen gyakran vált az ember életstílust is. 8 év ált. suli, 4 év középsuli, 3-6 év egyetem, vagy egyből meló, élőléptetés, áthelyezés, teljes meló váltás, tovább/átképzés, költözés, személyiség és életcélok változása, akármi. Na és most nézzük ezt két emberrel egyszerre...

Egyrészről hülyeség a "majd ha minden patika lesz, akkor megtalálom az életem végéig tartó szerelmet" nézőpont, másrészről az is hülyeség, ha az ember ösztönei által hajtva fűvel fával menetel, miközben az élete egy "shit tornado".

Ki/mi szabja meg mi a helyes? Mennyiség, minőség, időtartam miegyebek? Mindent bele, vagy csak lábujjhegynyit? Mi van ha csak 4 hónap, vagy 4 év, vagy akár 4 évtized? Mi van ha csak átmeneti, de jó volt amíg tartott és jól is váltok el? Netán 4 évtized és 3 gyerek után jobb szarul elválni?

Végén már a fejem is belefájdul a túlgondolásba és arra jutok a racionalizálással, hogy jobb egyedül... de mégis, mintha valami hiányozna itt bent. 💟

/ confusion level 100% /

~ Az elsődleges vonzalom és a kompatibilitás közötti kapcsolat nem mindig áll átfedésben. Azt nem választhatjuk meg, hogy ki az, akihez egyből vonzódunk, és az is megtörténhet, hogy a vonzalom később alakul ki, de az is, hogy a már meglévő megszűnik. Ne ez legyen az egyetlen mércéd, főleg, ha eleve kapcsolatban élsz...

/ A vonzalom nem, de a cselekedet tudatos döntés kérdése! /

~ Már én se tudom miért, de az érzés lappangva még bennem él, és az élénk emlékképek olykor felbukkannak egy kis kínzó gyötrelemért.

/ ne menj

a romok közé... /

[SawariNeko / Curse Cat]

– Nekomonogatari: Kuro (episode 03)

/Oshino Meme to Araragi Koyomi on Hanekawa Tsubasa's situation/